Zenés versek

Új témánk: a zenés-versek.

Itt egy kicsit eltérünk az Örökbecsűek zenéitől, amelyre feltétlenül jellemző az eredeti számok hangzási hűsége. Itt ugyan szintén az örökbecsű zeneszámok szólalnak meg, de hangos versekkel összeszőve, a versek Jártó Róza saját hangjával készültek.

Ugyanis a megjelent Golgoták és kisdedek c. könyvéhez írt múltkori zeneszámok egy részét továbbfejlesztettük, és zenés-verset készítettünk belőle. Ezekre jellemző, hogy nem dalszerűen ütemesen szótagolva olvadt össze a zene a verssel, hanem megőrizve a versmondás és a zenei kifejezés szabad ritmusát, nyeri el végleges formáját. A kísérlet bevált, a jövőben ilyen stílusban kívánunk a versek szerzőjével további zenés versekkel előrukkolni.

Kellemes zenés-vers hallgatást kívánunk: Jártó Róza és Derkovats Gyula

Ima Szent Ritához (Zene: C. Franck nyomán)

A francia Cézar Franck szimfóniájából választott, átírt zenemű különlegesen, szépen formálja meg hősünk, Szent Rita alakját, mindazonáltal igazi ima is hozzá. A középső részben még a szent különös, zaklatott életére is utal, amelyet az ima ismétlése old fel. A vers szavai őszinték, és odaadóak. A zene és vers itt mélységesen egymásra talált…

Jártó Róza: Ima Szent Ritához

Ave, Szent Rita! Ave, Szent Rita!

Krisztus választott jegyese,

Ki hitben kedvese, Ki hitben kedvese.

Életed kísérte bánat, és anyai gyász,

Mégis kezed nyújtod a vétkezőnek,

Akit a nép gyaláz, Akit a nép gyaláz.

Szent Rita, ki vagy türelem,

A lelkierő, lángoló példaképe,

Kérj nekem szent lelkierőt, Kérj nekem szent lelkierőt.

Mutasd meg nékem a helyes utat,

Melyet vak szemem hiába kutat,

Hogy álljam e harcot, kitartsak, Hogy álljam e harcot, kitartsak.

Ave, Szent Rita! Ave, Szent Rita!

Krisztus választott jegyese,

Ki hitben kedvese, Ki hitben kedvese…

2014.

 Elengedhetetlen (Zene: A. Dvorak nyomán)

A mű alcíme lehetne „Requiem egy kisdedért”, mert a zene igazából Dvorak Requiem-jéből került átdolgozásra. A szépséges oratórium tétele az Agnus Dei (Isten báránya) motívumára épül, ami nagyon harmonizál a vers mondanivalójával. Ez egy anya önmagában, sokszor megélt requiemje, amelyben kisdedét sohasem tudja elengedni… lélekemelő versben, templomi akusztikájú zenével…

Jártó Róza: Elengedhetetlen

Mondanád, hogy engedd el a kezét,

pedig tudod, ezt nem lehet.

Mindig mellette álmodom, ha álomra hajtom fejemet.

Nekem is volt egy álmom, amit már csak én siratok, s

harminc év távlatából is a karomban ringatok.

Neki mesélem a szellőt, amint viszi a lelkemet,

vele kergetem a felhőt, Ő az én örök gyermekem.

Hallom a kacagását, ami soha meg nem esett,

óvón karom nyújtom felé, pedig ő soha el nem eshet.

Ha üres órámba’ rágondolok, s a kérdést felteszem,

vajh’ mi lehetett volna Ő ha megéli az életet.

Lett volna Nobel-díjas költő, vagy egy aranykezű sebész,

vagy egy kőműves, ki mesevárat épít,

melynek toronyablaka a felhők fölé néz.

Bármi is lehetett volna… , a sorsa mégis az lett,

hogy meséljek Neked róla, s ki velem eztán’ mindig itt lesz.

2014.