Dallamokkal ölelt rímek a tavaszról
Jártó Róza: Almafa
Ez a kis almafa meghal,
meg bizony, ha nem vagyok,
száraz ágán – képzeletemben –
bagoly huhogott.
Gyökerén kóbor farostok.
– Ez a kicsiny almafa meghal!
De láttam egy kis élet-hajtását,
rügyecskét, majdan levelet,
csak annyi volt, mint alélt szája
előtt, tükrön a lehelet.
Mint válságos embert az orvos,
úgy gondoztam a fa-jövőt,
nagy szó, de a klinikai
halálból visszahoztam őt.
S tavaszodván, engem – a doktort –
virágcsokorral ünnepel!
S hála-pénzét csak ősszel szórja
már deres földre, ahogy kell!
Jártó Róza: A veréb álma
Én már voltam sas,
egyszer nagyon régen,
de kitették a szűröm
egy sötét éjen’.
Itt nincs már helyed,
fészked már enyém!
Neked meg jusson
a penészes kenyér!...
Én már megtanultam,
verébként élni,
verébként szárnyalni,
fel - fel az égig!
Hamarosan elérem
a felkelő napot,
s álmodom a
szebb jövőt,
mint a Sasok!