Szeretteinkre gondolva

„Kedves Barátom, arra kértél, írjak egy verset a Szeretteinket sirató komolyzenei költeményedhez.

Én most itt állok a szüleim sírjánál, melyet körbe ölel a kisöcsém Lacika, a sógorom János, János öcsém és Imre bátyám nyughelye. Egy szál virágot hoztam, semmi mást.

Itt állok az öreg tölgy mellett, és nézem őket.

Innen az élet már sehova sem szalad. Itt véget ért. Innen nincs tovább.

Nem tudom, mit mondjak. Talán elmondom azt a verset, amit megírtam:

Jártó Róza: Szeretteinkre gondolva

Ha ősz, akkor múlnia kell?

– kérdezi a lélek – de erre ki felel?

Emlékezzünk a szépre, a jóra,

ne gondoljunk a perzselő valóra…

Felhőn ülve nézel már rám,

könnyes a szemem,

Te simogatod orcám,

s nevetsz, mert neked ott jó,

a halhatatlanság néked megnyugtató.

Ha ősz, akkor, múlnia kell?

Hiába kérdezi a lélek, erre senki nem felel.

Emlékezzünk a szépre, a jóra,

ne gondoljunk a perzselő valóra…”

Ez a próza-vers alkotás találkozott és összeölelkezett J. S. Bach egyik gyönyörűséges darabjával, és így egy Mindenszentek napjára szánt megemlékezéssé vált.

Miközben elhunyt szeretteikre gondolnak, nézzék, hallgassák ezt az emberi lélek mélyéből jött megemlékezést.

Szeretettel: Jártó Róza és Derkovats Gyula